2013. szeptember 26., csütörtök

Nappali szoba világításának megválasztása saját lakásunkban.

Több tudományos kutató jutott arra a következtetésre, hogy csak megfelelő világítás és fény mellett tud a szervezetünk megfelelően működni. Így egyáltalán nem mindegy, hogy a stílus, és saját ízlésvilágunk mellett még milyen szempontokat tartunk fontosnak a berendezés folyamatában. Ha túl sok a fény akkor stresszesek leszünk, és nem tudunk megfelelően ellazulni, viszont ha nagyon kevés a fény, akkor lomhák leszünk. Ezért érdemes jól megvizsgálni milyenek az alap adottságai a nappalinak.
 Azaz mennyi fény szűrődik be az ablakok nappal és éjszaka, és hogy milyen lámpákat és fényforrásokat lehet alkalmazni, és azokat, hogyan érdemes megfelelően szakszerűen beszerelni. Habár sokszor a szerelés nem ránk hárul, hisz ilyenkor érdemes egy profi villanyszerelőt hívni, aki az elképzeléseinket könnyen a gyakorlati életben meg tudja valósítani. Én ismerek is egy ilyen személyt. Munkáim során nem igen akadt össze olyan helyzettel, amit ne tudott volna megvalósítani a megrendelő elképzelése szerint. Később a cikkben majd elmondom hogyan lehet vele kapcsolatba kerülni.
De először is nézzük meg milyen nappali típusok léteznek, és milyen világítási elemekkel érdemes megvilágítani a nappalit.

Ha napfényes sok ablakkal rendelkező nappalink van, akkor a nappali világítást ott nem igen kell

megtervezni, hisz a természetes fénynél nincs is jobb. Viszont este a természetes fény hiányában gondoskodnunk kell a világításról. Mivel a nappali egy olyan helyiség, ahol sokat tartózkodunk, és aktív perceket és pihenő perceket is eltöltünk itt, érdemes több fényforrást alkalmazni, hogy alkalomadtán hol erős legyen a fény, hol pedig kicsit haloványabb.
Érdemes itt megjegyeznem, hogy a lakásban ha van kandalló, akkor annak a fényforrásával is számolnunk kell, ami a halovány világítás biztosításához tökéletes is. Ezt a fényt néhány falra szerelhető lámpával lehet kiegészíteni. Az erősebb fények kialakításához több lehetőség is létezik. Van a rejtett világítás, melyet spot lámpákkal vagy led fénysorokkal állíthatunk elő. De még napjainkban is alkalmazzák a szoba közepén lévő lentről lelógó fényt, csillárral. Ez napjainkban kezd kimenni a divatból. Hogy melyiket is válasszuk, abban segíthet pénztárcánk mérete is. Ugyanis érdemes figyelembe venni, hogy melyik fényforrás mennyit fogyaszt, és milyen hosszú az időtartama. Erre pontos választ a villanyszerelő tud adni, hisz ő pontosan tisztában van a fényforrások ezen tulajdonságaival.
A szoba falának színe és berendezési tárgyak is sokszor befolyásolják a világítás mértékét. Tudni kell, hogy a világos színek szórják a fényt, míg a sötétebb színek elnyelik. Így a sötétebb szobákba nagyobb fényforrást kell elhelyeznünk.


Az ígért villanyszerelő szakember elérhetőségei:

Karadin András
06-70-500-4214
info@villanyszerelesazonnal.hu

És most nézzünk pár már berendezett nappalit, amit érdemes megnézni.








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése